Náray Lászlóval jegyzett cikkeinkben többször előkerül a "neoliberális" jelző, ami alatt mi az alábbi, neoklasszikus attitűdöt értjük.

A liberális politikai attitűd és a közgazdasági neoliberalizmus két külön dolog. A neoliberalizmus egy közgazdasági felekezet hittétel együttese, amelyet a Nyugaton az 1980-as évekig domináns gazdaságpolitika antitéziseként tudjuk megfogalmazni. A "láthatatlan kéz" pusztítva teremtő erejében való hit, amely a neoliberális közgazdaságtant jellemzi, győzedelmes intellektuális hatalomátvételekor visszatérést jelentett a 18. századi adam smithi, klasszikus, a piac mindenható és jótékony erejét hangsúlyozó klasszikus filozófiához, innen a "neo" jelző = neoklasszikus iskola. Ezt szokták neoliberális közgazdasági iskolának nevezni. 

A 20. század első felében a kormányzatok diszkrecionális jelleggel és szigorú költségvetési célszám előírások nélkül stimulálhatták és foghatták vissza a gazdaságot-a folyamatosan alakuló feltételekhez igazítva az intézkedéseket, tehát sem az államadósságnak, sem a deficitrátának nem volt rögzített plafonja, az állam-saját pénznemben -nem válhatott fizetésképtelenné.

E vitaanyag keretében „neoliberalizmusnak” azt a filozófiát nevezzük,

• amelyik tagadja a diszkrecionális gazdaságpolitika létjogosultságát; annál egészségesebbnek tekint egy gazdaságot, minél kisebb a deficitrátája és az államadósság rátája,
• a piac szerepének erősítésétől és az állami szerepvállalás visszaszorításától várja a fenntartható növekedést,
• ezért a jegybankokat eltiltja a deficit finanszírozásától, így az állam -az adóbevételei alakulásának függvényében-akár csődbe is mehet.

 

A cikksorozat elemei:

A célszámok eredete (kiegészítő jegyzet)

Teremtője ellen fordult a fiskális mém

Az inflációs célszámok ellenőrizetlen filozófiája

Válság a célszámok miatt?

Válságkezelés vagy pánikhullám keltés?

A maastrichti kritériumok értelmetlen szorítása