Zsadányi István Zsolt vélemény cikke a HVG-ben.

Szerző: Zsadányi István Zsolt

Megjelent: Magyar Nemzet, 2017.11.03

Descartes, a 17. század híres francia matematikusa megfigyelte, hogy nagyon okos embereknek sokszor egymástól teljesen eltérő véleménye tud lenni ugyan arról a dologról, noha az eltérő vélekedések közül csak egyetlen igaz lehet. Eltökélte, hogy minden kézenfekvőnek tűnő vélekedésben kételkedni kezd. Kisvártatva saját gondolataiban, sőt, a létezésében is kételkedni kezdett, nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy csupán egy furfangos erő hiteti el vele, hogy a földön áll és az ég van felette. Minden csak illúzió? Saját létezésére végül csak egyetlen kétségbe vonhatatlan bizonyítékot talált: magát a tényt, hogy éppen kételkedik: „kételkedek, tehát vagyok”. Ez a meglátása vált szállóigévé abban a formában, hogy „gondolkodom, tehát vagyok”.

Okos emberek most az euró magyar bevezetésének időzítéséről vitáznak. Pukli István pártja szerint vagy az eurót választjuk, vagy a rubelt, az MSZP alelnöke, Újhelyi István pedig azt állítja, hogy az euró a haladást jelképezi, a forint pedig azt az orbáni politikát, ami a perifériára szorulás kockázatával jár.

Megjelent: Világgazdaság 

Surányi György a német ízlést kielégítő jegybanktörvény antiinflációs monokultúráját kritizálta (Népszabadság, 2016. május 14), amelyhez csatlakozott Zsadányi István Zsolt A termodinamika alaptörvénye és az infláció című cikkével (Világgazdaság, 2016. június 24.), aki az eltérő induló ár- és bérszintek szerepére hívta fel a figyelmet. Az EU-t egy olyan víztartályhoz hasonlította, amiben felhúzták a hideg- és meleg vizet elválasztó lemezt, így elindult a hőmérséklet kiegyenlítődés. A fejletlenebb országok nagyobb inflációját az alacsonyabb induló árszintjükkel magyarázta, amely ellen – csak az árstabilitásra figyelve – feleslegesen nagy erővel hadakoztak a jegybankok.

Úgy gondolom, hogy a munkaerő, a tőke és az áruk áramlása a kockázattal korrigált, nagyobb jövőbeli reálhozam irányába tart, amit szabadpiaci dinamikai törvényének neveznék.

Érvényesülését az EU országainak pályáján - induló pozíciójuk ismeretében - az alábbiakban elemzem.

Megjelent: Világgazdaság 

„A hitelnyújtás egyben pénzteremtés” – írta Surányi György az elmúlt 15 év inflációs célszám-követési kultúráját kritizáló dolgozatában (Népszabadság, 2016. május 14).

Induljunk ki ennek inverzéből: hiteltörlesztés nélkül a pénz nem szűnik meg. A Földön a pénz és adósság mennyisége mindig egyenlő. Ha a jegybankok túl sok pénzzel hitelezik a deficitet a megtakarítási szándékokhoz képest, a többletpénz a fogyasztási cikkek árnövekedésében csapódhat ki. Most kvázi nincs infláció az EU-ban. Viszont a megtakarítási eszközök árfolyama magas, a hozamok a mélyben vannak. A megtakarítási szándék (félelem) hatása nagyobb a jegybanki „pénzpumpáknál”? 
Most deflációs veszély van, elégtelen a kereslet, a GDP alig nő, s nem jut elég pénz az adósokhoz, hogy törleszthessenek. Ha nem nő a GDP, az állam sem tud elég adóbevételhez jutni, az államadósság/GDP ráták emelkednek leminősítési hullámokat indítva el. Ha a jegybankok pénzpumpája került szóba, akkor a német véleményvezérek rögtön inflációt vizionáltak, és még jobban ragaszkodtak a megszorításokhoz.