Az alábbiakban a portfolio.hu oldalon 2009.05.20-án megjelent dolgozat olvasható.

2009.05.20 12:31

A paradicsomból való kiűzetés óta válság válságot ér a világban, újabban pedig bálványozott közgazdaságtani paradigmák dőlnek le sorra a nyomukban, hogy átadják helyüket a talán sikeresebb új elméleteknek. A jelenlegi válság nem likviditási, sokkal inkább bizalmi, megértése pedig a "Nagy Fogyasztó" USA és más világrészek kapcsolatának megértésétől függ - véli Zsadányi István Zsolt közgazdász. Szerinte a Fed egykori kamatemelése éppúgy közrejátszott a válság kialakulásában, mint a CDS-ek világhódítása, vagy épp az építőipar szükségszerű felfutása. Gresham törvényétől a Self elméletig, Keynestől a CDO-kig, Káintól a rendszerközpontok technikai mínuszáig: új megközelítés, szokatlan álláspont. A pénzügyi válság okait és megoldási lehetőségeit boncolgató írás reményeink szerint gondolatébresztő lesz, a hozzászólásokat a portfolio@portfolio.hu címre várjuk.

Zsadányi István Zsolt tanulmányának eredeti címe: "Konvertibilitás elmélet a 2008-ban kibontakozásnak indult globális válság alapján". A tanulmány második, egyben befejező részét közöljük most teljes terjedelmében. Az első rész itt olvasható:

2009.05.18 09:05
Ádámtól Obamáig, avagy a válság szokatlan elmélete (1. rész)

A Nagy Fogyasztó kontra "Laissez faire", avagy a paradigmák váltakozása

5.1 Keynesi Nagy Fogyasztó ideája és a mostani válság

Az 1930-as évek nagy válságának analógiáját a mai válsággal kapcsolatban sokan emlegetik, főleg az állami szerepvállalás ideája miatt.

A növekvő állami aktivitás gondolatát most a bankok aktivitásból inaktivitásba átcsapó magatartásával szembeni tehetetlenség váltotta ki, és akkoriban is az okozta a problémát, hogy a válság kitörése előtt a bankok és a tőkések túl aktívak voltak. A hangsúly azonban a mai válsággal kapcsolatban a túlhitelezésen alapuló túlzott fogyasztáson van az USA szempontjából, míg az eredeti keynesi megközelítés a megtakarítási határhajlandóságról, mint problémaforrásról szólt.

Kína azonban a folyamatosan külső fogyasztásra épülő növekedés politikája miatt belefutott a külvilág rendszerkockázatába. Kína belül még nem épített fel elég nagy és szofisztikát fogyasztási kultúrát. Nem erre koncentrált. Kína szempontjából 1930-as évek keynesi helyzete állt elő: szükségük lenne egy olyan Nagy Fogyasztóra, aki nem hordozza magában a túltermelési válsághelyzet kialakulásának kockázatát. A kör bezárult, a Föld népeinek sorsa összefonódott de még nem funkciónál egy kellően erős és jól definiált monetáris központ.

(Megjelent: Napi Gazdaság, 2015. február 23.)

„…nem lehetséges filozófiától mentes tudomány, csak olyan tudomány, amelynek filozófiai csomagját ellenőrzés nélkül csempésztük fel a fedélzetre”. (Daniel Dennett)

Első cikkünkben a maastrichti kritériumokat (MK) a „számok zsarnokságának” neveztük. Az e kritériumokra épített nemzetközi intézmények (konvergenciakötelesség, túlzottdeficit-eljárás, valamint az ehhez adaptálódott piaci és hitelminősítési szertartások) annál erősebben kényszerítik az államokat adóemelésre és kiadáscsökkentésre a GDP-arányos deficit mérséklése érdekében, minél kevésbé képesek a spontán piaci mechanizmusok önmagukban stimulálni a növekedést – noha 2012-ben egy átfogó vizsgálatban maga az IMF is kimutatta, hogy egy százalék megszorítás átlagban 1,3 százalékkal vetette vissza a GDP-t.

Mi lehet az oka, hogy a költségvetési egyensúlyt a megszorítási logika tényszerűen igazolható bukása ellenére is önértéknek tekintjük? Miért tiltjuk el a jegybankot attól, hogy a kormány fizetőképességét biztosíthassa? És miért baj, ha az államadósság meghaladja a GDP 60 százalékát, miközben a privát szféra adóssága a GDP 200 százalékát is meghaladja több fejlett, jól működő országban? Nem kevertük össze az eszközt a céllal? Mi egyáltalán a cél? Milyen filozófia alapján uralkodnak felettünk a célszámok?