Laszlo Naray, Istvan Zsadanyi:

Published: 02.23. 2015. (Napi Gazdaság printed, online)

...there is no such thing as philosophy-free science; there is only science whose philosophical baggage is taken on board without examination." (Daniel C. Dennett)

Let us now check the philosophical baggage we took on board ( without prior examination in 1992) when we all agreed to use the same inflation target numbers, as decreed by the Maastricht Criteria.

In our first article, we called Maastricht criteria (MC) " The tyranny of numbers".  International institutions built on these criteria (i.e. coerced fiscal convergence, excessive deficit procedure  and the adapted market and credit rating rituals) are forcing states to raise taxes and reduce expenditure in order to reduce their GDP-proportionate deficit exactly within  those given time-lines ,  when the spontaneous market mechanisms alone are unable to generate sufficient incomes - although the IMF itself showed in a comprehensive study in 2012 that 1 % austerity on average resulted in a 1,3 % decrease in the GDP.

What could be the reason why the budget balance is considered to be a vital issue in spite of the proven fact that the austerity logic has created a great deal of insufficient damage? Why are the central banks not allowed to give money to those governments in need? And why is it bad if public debt exceeds 60 % of GDP, while private debt is over 200 % of GDP in more developed, well-functioning countries? Didn't we mix the tool with the goal? What is the goal at all?

(Megjelent: Napi Gazdaság, 2015. február 23.)

„…nem lehetséges filozófiától mentes tudomány, csak olyan tudomány, amelynek filozófiai csomagját ellenőrzés nélkül csempésztük fel a fedélzetre”. (Daniel Dennett)

Első cikkünkben a maastrichti kritériumokat (MK) a „számok zsarnokságának” neveztük. Az e kritériumokra épített nemzetközi intézmények (konvergenciakötelesség, túlzottdeficit-eljárás, valamint az ehhez adaptálódott piaci és hitelminősítési szertartások) annál erősebben kényszerítik az államokat adóemelésre és kiadáscsökkentésre a GDP-arányos deficit mérséklése érdekében, minél kevésbé képesek a spontán piaci mechanizmusok önmagukban stimulálni a növekedést – noha 2012-ben egy átfogó vizsgálatban maga az IMF is kimutatta, hogy egy százalék megszorítás átlagban 1,3 százalékkal vetette vissza a GDP-t.

Mi lehet az oka, hogy a költségvetési egyensúlyt a megszorítási logika tényszerűen igazolható bukása ellenére is önértéknek tekintjük? Miért tiltjuk el a jegybankot attól, hogy a kormány fizetőképességét biztosíthassa? És miért baj, ha az államadósság meghaladja a GDP 60 százalékát, miközben a privát szféra adóssága a GDP 200 százalékát is meghaladja több fejlett, jól működő országban? Nem kevertük össze az eszközt a céllal? Mi egyáltalán a cél? Milyen filozófia alapján uralkodnak felettünk a célszámok?

(Megjelent: Napi Gazdaság 2015.02.16)

„A tudatlanság számos kiváló dolog szükséges feltétele. A Mikulás ajándékának meglelése olyan gyermeki öröm, melynek minden gyerekből ki kell vesznie a tudatlansága elvesztésével. Amint e gyerek felnő, akkor lesz képes gyerekének átadni ezt az örömöt, de majd azt az időpontot is észre kell vennie, amikor ennek értéke tovatűnik.” (Daniel Dennett)

Vajon tudatos, megfontolt közgazdasági törekvésnek nevezhető-e az a világszerte megtapasztalt igyekezet, amelynek keretében a kormányzatok le akarják szorítani a GDP-arányos költségvetési hiányt és államadósságot, vagy ez inkább reflexszerű, intézményesített, szabálykövető magatartás, hiszen az olyan nemzetközi előírások, amilyenek például a maastrichti kritériumok, a kormányzatokat erre kényszerítik? Vajon a költségvetési egyensúlyra törekvésnek olyan feltételek között is van közgazdasági értelme és társadalmi haszna, amikor a privát szférában dúló adósságválság miatt elégtelen a spontán piaci mechanizmusok által gerjesztett növekedés, amikor háztartások, vállalatok mennek tömegesen csődbe, amikor fontos állami, szociális és kulturális célokra, intézményekre nem jut pénz és amikor a szűkülő kereslet közepette az árak nemhogy nem emelkednek, de deflációs veszéllyel kell számolni? A modern hitelpénzrendszerben helytálló-e Margaret Thatcher 1983-ban kimondott és azóta világhíressé vált axiómája, mely szerint a kormánynak nincs más forrása a kiadásai fedezéséhez, mint amit az adófizetőitől be tud hajtani, továbbá tőlük, illetve a külföldi adófizetőktől kölcsön tud kérni?