Az alábbiakban a portfolio.hu-n 2009.05.18-én megjelent cikk szövege olvasható.

A paradicsomból való kiűzetés óta válság válságot ér a világban, újabban pedig bálványozott közgazdaságtani paradigmák dőlnek le sorra a nyomukban, hogy átadják helyüket a talán sikeresebb új elméleteknek. A jelenlegi válság nem likviditási, sokkal inkább bizalmi, megértése pedig a "Nagy Fogyasztó" USA és más világrészek kapcsolatának megértésétől függ - véli Zsadányi István Zsolt közgazdász. Szerinte a Fed egykori kamatemelése éppúgy közrejátszott a válság kialakulásában, mint a CDS-ek világhódítása, vagy épp az építőipar szükségszerű felfutása. Gresham törvényétől a Self elméletig, Keynestől a CDO-kig, Káintól a rendszerközpontok technikai mínuszáig: új megközelítés, szokatlan álláspont. A pénzügyi válság okait és megoldási lehetőségeit boncolgató írás reményeink szerint gondolatébresztő lesz, a hozzászólásokat a portfolio@portfolio.hu címre várjuk.

Zsadányi István Zsolt tanulmányának eredeti címe: "Konvertibilitás elmélet a 2008-ban kibontakozásnak indult globális válság alapján". A tanulmány első részét most, második, egyben befejező részét később közöljük teljes terjedelmében.

A dollárban denominált likviditás bőség kialakulása

1.1 Ádám és Éva

Az embert megteremtése óta foglalkoztatta a dilemma, hogy mi a jó és mi a rossz. Mózes könyvében a jó és rossz tudásának fája az első konfliktus forrás. Ádám és Éva, valamint utódaik sorsát napjainkig meghatározó nehézségek innen erednek. Isten a tudásvágyért cserébe azzal az átokkal sújtotta Ádámon keresztül az emberiséget, hogy fáradságos, verítékes munkával kelljen megdolgoznia a földet a megélhetésért. (Nem feltétlen tartozik a témához, de itt kell megemlíteni, hogy Éván keresztül az asszonyemberek eredeti átka pedig a fájdalmas szülés és a férfiuralom elviselése volt.)

A tudatlan és fájdalommentes gondtalanságot biztosító paradicsomi állapotokat a jó és a rossz dilemmáin való verítékes tipródás időszaka vette át, azóta válság válságot követett.

1.2 Gresham törvény

A mostani globális pénzügyi válságot megelőzte egy dilemma felbukkanása. Egyéni döntéshozók tömegei szintjén merült fel az a spekulatív kérdés, hogy a régiójuk pénzneme jó pénz vagy rossz pénz.

A Pénz Természete című könyvben (szerző: Jaksity György) is olvasható az a jelenség, amit Gresham törvénynek hívnak, és amit a szerző így fogalmaz: "a rossz pénz kiszorítja a forgalomból a jót, hisz ez utóbbit az emberek felhalmozzák." Ugyanez másképp kifejezve: a jónak tartott pénzből felhalmozunk (abban takarítunk meg), a rosszat pedig elköltjük.

Példának a könyv i.e. 407-es eseményeket említi, amikor a spártaiak elvágták Athént az ezüstbányájától, ezért az athéniak az ezüstöt felhalmozták, és az értéktelenebb bronz maradt forgalomban. Magyarul az ezüstben takarítottak meg, bronzzal pedig intézték a napi ügyleteiket.

Rómaiaknak az érme hígítás inflációba sodorta, Constantinus a kereszténység hivatalos vallássá alapításával ugyan összegyűjtötte a pogány szentélyek ezüst és arany vagyonát, hogy abból tiszta érméket állítson elő, de ez csupán oda vezetett, hogy a tiszta érmékben kezdetek el megtakarítani és a hígított érmék maradtak forgalomban (egy font arany ára 100 dénáriusról 2120 millió dénáriusra emelkedett állítólag).

Most 2008-ban és 2009-ben a pénzügy piaci pánik miatt a forint több hullámban is jelentősen meggyengült. Napjainkban (e sorokat 2009. márciusában írom) egyre több szakértő javasolja az euró alapú megtakarítási formákat. Nyílván a forint elleni spekulációs támadást mi magunk, mint a lakosság tagjai tudnánk azzal beteljesíteni, ha megrohamoznánk a bankokat és mindannyian "hard currency-re" akarnánk átállítani a megtakarításainkat. A saját forint eladási megbízásunk csak egy apró darabja lenne annak a hatalmas nyomásnak, amivel mélybe taszítanánk nemzeti devizánkat. Ilyenkor a bankok a konvertibilitás korlátozásával tudnának ellenünk védekezni a forint értéktartása érdekében.

A konvertibilitás korlátozást az angolok már régen kitalálták, például a napóleoni háborúk idején már alkalmazták is: "Ekkor a kormány ismétlődően hiteleket vett fel, majd a bekövetkezett aranykiáramlás és belső gazdasági pánik miatt 1797-ben az Angol Bank az aranyra való beváltást felfüggesztette és azt 24 éven keresztül fenntartotta." (Bánfi Tamás: BKE. Pénzügytan, 1991.)

1.3 "Double drain" effektus és következménye: a dollárban denominált likviditás bőség kialakulása:

Az Econosmist "When a flow becomes a flood" című csatolt cikke "double drain" hatásnak nevezi azt a folyamatot, ami 1997-98 ban a feltörekvő ázsiai régióban történt és ezzel magyarázza, hogy az ázsiai országok lakói megtanulták a leckét, és megtakarításaikat onnantól dollárban denominálták. (Az egyik kiszárító hatás a külföldi források elapadása volt, amely a régiós értékpapírok hirtelen és pánikszerű eladásából eredő deviza leértékelődést indított el, a másik kiszárító hatás pedig az volt, amikor a helyi bankokba vetett bizalom megrendülésével együtt a lakosság is készpénzhez akart jutni, de nem helyi valutában, hanem dollárban. A térség lendületes és töretlen fejlődése látványosan bizonyította, az 1997-98-as pánik teljesen megalapozatlan volt.)

Az Economist cikke

Kínában évente tízmilliónyi ember csatlakozott be a világgazdaságba, a világon vagy milliárdnyival több ember termel, és így van esélye megtakarítani, (többségében ezt dollárban meg is teszik), mint másfél évtizede. A Föld lakosainak 57% a középosztály tagjának tekintheti magát, ami példátlanul magas szám a civilizáció megszületése óta. És India még csak most ért el oda, ahol Kína 1990-ben tartott...

Az Economist cikke

Korunkra úgy alakult, hogy az olajra konvertálható dollár lett az arany, a legnagyobb és legdivatosabb jó pénz, minden nemzet "hard currency-je". Ezt mi, a Föld népei hoztuk össze, valahogy mindenki ezt a tanulságot vonta le az őt ért keserű pénzpiaci turbulenciák hatására.

A hitelezési ütemváltás az USA-ban

2.1 Ami egyfelől fogyasztás az másfelől termelés, ami egyfelől hitel, az másfelől megtakarítás

A dollár feltétlen és minden alternatíváját felülmúló általános tiszteletében rejlő pénzügy történelmi jelenségre azonban maguk az amerikaiak még nem is ébredtek rá - talán pont amiatt a mélyen a lelkekben dolgozó keresztény beállítottság miatt, hogy minden jó dologért vérrel és verítékkel kell megküzdeni. Ezt jobb is, ha az egyén így gondolja, de a rendszer magasabb szerveződési szintjén ez a pénzügytörténelmi helyzet jelentős megkönnyebbülést okozhatna a társadalom vezetőinek. Ehhez képesnek kellene lenni a jelenlegi paradigmák túlhaladására, és a pénzt nem bálványozni, hanem arra használni, amire eredetileg ki lett találva: az idő társadalmi koordinálására. A híradásokat tanulmányozva egyelőre csak a folyamat egyik fele kapott hangsúlyt: Amerika partjait nem az óceán, de a dollárok milliárdjai mossák már hosszú ideje, és ez okozta, hogy a hitelből való fogyasztás kísértésének az emberek nem tudtak eléggé ellenállni. Azonban az USA áldásos fogyasztási hajlandóságának köszönhetően emberek milliárdjai csatlakoztak be a világgazdasági rendszerbe a feltörekvő régiókban és lettek gazdagabbak a centrumban.
Ami fogyasztás egyfelől, az termelés és megtakarítás másfelől. Ezért globális szinten nem létezhet hitelből finanszírozott túlfogyasztás anélkül, hogy ne lenne jelen egyidejűleg alul-fogyasztás és túlzott megtakarítási hajlandóság. Aki ma fogyaszt, holnap termel, aki ma termel és megtakarít, holnap fogyaszthat. Az idő ad lehetőséget arra, hogy egy azon ember egyszer termelőként, máskor fogyasztóként lépjen fel. A gazdaságilag észlelhető idő pénz alakot ölt, és így tölti be koordinációs szerepét a társadalom tagjai között.

A fentiek miatt nem a hitelből finanszírozott túlfogyasztást kell felelőssé tennünk a globális válságért, mert ugyanilyen erővel a túlzott megtakarítókat is ostoroznunk kéne azért, hogy önző, zsugori viselkedésükből eredően nem fogyasztanak annyit, ami az össztársadalmi komfortérzet fenntartásához jelenleg szükséges lenne. Inkább azt kellene megvizsgálni, hogy mi okozta a fogyasztás és termelés stabil, tehát kvázi inflációmentes növekedési ütemében bekövetkezett törést. A szálak az USA-ba vezetnek.

2.2 Amerika és a világ többi része (párhuzamba állítva a magyarok lehetőségeivel)

Az amerikaiak az elmúlt években a fogyasztásuk növeléséhez tudva vagy tudatlanul, de igénybe vették a világ többi részének adott időszakban felhalmozott megtakarításainak kb. 80%-át, ugyanakkor stabil szükségletet biztosítottak a feltörekvő régiók termékeire. Ezáltal az USA volt a globális gazdasági növekedés fő hajtóereje: a Nagy Fogyasztó. Az államháztartás hiánya a kereskedelmi mérleg passzívumával is egybeesett, de mivel az USA-ba áramló termékek és szolgáltatások ellenében a kereskedelmi partnerek boldogan elfogadták a dollárt, és a dollárt áruk és szolgáltatások széles választékára lehetett konvertálni bárhol a világon, ezért ez semmilyen problémát nem jelentett sem az USA-nak, sem a világnak. Ennek a helyzetnek az elméleti és gyakorlati jelentősége önmagában rámutat arra, hogy a közgazdaságban új paradigmáknak jött el az ideje, de erre még később visszatérek.
Magyarország a fenti luxust nem engedhetné meg magának. A forint csekély népszerűségével szemben a dollárt a világ bármelyik részén örömmel elfogadják, hiszen ha mást nem, olajat biztosan lehet érte venni. Az USA által gerjesztett gazdasági növekedés legnagyobb külső finanszírozói a japánok, kínaiak és az arab országok voltak, náluk van az amerikai adósságlevelek legnagyobb hányada.
A magyar gazdaság külső finanszírozási igénye nem lehet nagyobb annál az adósságnál, aminek az adott évi törlesztési terhét exportból származó deviza bevételekből még ne tudná fedezni, de Amerikát ilyen korlátok nem feszélyezik. A 2008-ig tapasztalt globális fellendülés fenntartása szempontjából a világnak az lenne az érdeke, hogy a Nagy Fogyasztó stabilan és bátran szívja fel saját polgárai szolgáltatásait és a világ többi népének termékeit, és a fogyasztásért dollárral fizessen valaki.

Az, hogy a rendszerközpont fizetési mérlegét pontosan ki vagy mi és hogyan finanszírozza, az valójában senkit nem kell, hogy érdekeljen (egy-két szakembertől eltekintve), a lényeg az, hogy mindenki megkapja a neki járó pénz mennyiséget, ami jelenleg dollár, és akik tartoznak, előbb utóbb fizessenek. Magyarország nem tudná csak a belső fogyasztással hajtott termelésnövelés által teremtett forintbevételekből, azaz forint nyomtatással finanszírozni a kereskedelemi passzívumát anélkül, hogy ez ne járna a forint folyamatos leértékelődésével, de Amerika ezt megteheti dollár devalváció nélkül is. A dollár olaj-konvertibilitása kvázi belső értékkel ruházza fel a dollárt a világ többi nemzeti valutájával, pl. a HUF-al szemben, és általában a Nagy Fogyasztó igényeinek kielégítése tölti ki gazdasági tartalommal az emberek milliárdjai számára rendelkezésére álló időt.

2.3 Becsatlakozó embertömegek és az infláció

Az emberiség létszáma folyamatosan nő, de ennél is nagyobb mértékben nő a globális gazdasági rendszerbe csatlakozók száma. Ebből az következik, hogy az emberek közötti tranzakció kombinációk lehetősége, így a pénzteremtés esélye is megsokszorozódott, tehát a gazdasági növekedésnek elvileg jók a fundamentumai.

Kína és a többi feltörekvő főleg dollárban (kvázi olajban) tartalékol és exportvezérelt növekedési pályát követ, relatíve nem fogyaszt eleget a nagy közös, Földnyi GDP-ből. A kapitalista berendezkedésű fejlett gazdasági régióban elfogadták ezt a felállást, és bátran fogyasztottak, hisz a megtakarítási többletet a nemzetközi pénzügyi piac közvetítő fórumain könnyedén és jól koordináltan eljuttatták oda a bankok és egyéb pénzügyi közvetítők, ahol épp szükség volt rá, így összességében dinamikus növekedést produkált a világgazdaság.

Az új, becsatlakozó munkaerő tömeg önmagában is kellő ellenerő volt a végtermékek árainak növekedésével szemben, amit az érzékeltet a legjobban, hogy ez a nyersanyag árak emelkedése ellenére alakult így. A világgazdaságban keringő és elérhető pénzmennyiség együtt nőtt az elérhető termékek és szolgáltatások mennyiségével, ezért azok fajlagos ára nem növekedett, az infláció nem volt számottevő probléma.

Az infláció csekély mérete mellett áremelkedésre csak ott kerülhetett sor, ahol a helyi vállalkozásoknak már nem jelent akkora konkurenciát a távoli régiók olcsóbb munkaereje és termékei. Ilyenek a helyben végzendő szolgáltatások, logisztikai okokból olcsóbb termelés és az építőipar. (Az olaj áremelkedése esélyt adott volna arra, hogy a termelés kiszervezése a centrumból a távoli régiókba alábbhagyjon, hisz 15-20%-al növekedtek a szállítási költségek, de az inflációs célkövetés paradigmája ezt a spontán piaci korrekciós mechanizmust nem engedte érvényesülni.)

2.4 Az építőipar szükségszerű felfutása

Az elmúlt évek húzó ágazata volt az építőipar az USA-ban és Európában is. Ezek jelentős fizikai értéktermelő beruházások, és a tartós idő alatt elfogyasztásra kerülő drága termékeket, a lakásokat, hosszú lejáratú hitelek elérhetőségével tudták sikeresen eladni.

2.5 A FED kamatemelése

Az elszabadult olajár és a mostanában követett paradigma, az "inflációs célkövetés" azonban kamatemelésre késztette a FED-et. Ez a maga értelmezési tartományán belül következetes lépés volt, hisz arra koncentráltak, hogy ne emelkedjen a CPI (Consumer price index), azaz az amerikai fogyasztói kosár ára, azonban ezzel a lépéssel elindult egy olyan bizalmatlansági láncreakció, ami végül is történelmi méretű és globális visszaeséshez vezetett.

2.6 A CDS világhódító ideája:

A pusztító hatásúvá fajult láncreakció előzménye ugyanis egy olyan gazdaság felfűtési technika volt, aminek alkalmazása a jelzálog alapú hitelezés szokatlanul gyors elterjedéséhez vezetett. Az első részben leírt és dollárban denominált likviditási bőség kialakulásának folyamata egymás erejét fokozó kölcsönhatásba került egy másik folyamattal, aminek alapja egy hitelderivatíva volt, nevezetesen a CDS, azaz "credit default swap". Ez a termék önmagában egyáltalán nem tűnik ártalmasnak vagy bonyolultnak, hiszen valójában egy hitelbiztosítás. A hitelezőt biztosítja arról, hogy az adós bedőlése esetén a hitelbiztosító fizet az ügyfél helyett. A hitelbiztosítási szolgáltatásért ellentételezésként a hitelbiztosító részesedést kér és kap a kamatból.

Mindeközben és valószínűleg pont ezért elterjedt az a gyakorlat, hogy a nem első osztályú amerikai jelzálog adósokkal szembeni követelések pénzáramából kötvényeket csináltak, majd a kötvény lejegyeztetése révén refinanszírozták magukat a hitelkihelyező amerikai bankok. Lényegében így szabadították fel magukat a forrásaikat lekötő hosszú lejáratú pozíciók alól, és még némi díjat is kaptak munkájukért a kötvényt lejegyzőktől.

A jelzálog követelések, mint hitel alapügyletek becsomagolását CDO-kba (Collaterized Debt Obligation) valójában speciálisan erre a célra létrehozott vállalkozások, az SPV-k végzik (Special Purpose Vehicle). Ezekbe a vállalkozásokba lépnek be tulajdonrésszel a jelzálog követelés portfoliót kiépítő bankok és tőkét is beletesznek, amibe először lehet beleharapni, amikor késedelem lép fel ("first loss"), annak érdekében, hogy a CDO-t megvevők felé folyamatos maradjon a teljesítés. Kezesi védelem, azaz CDS eladással azt lehet elősegíteni, hogy bátran megvegyék a CDO-kat alkotó kötvényeket.

Sok nagybank ezzel a módszerrel mérlegen kívüli tételbe száműzött gigantikus méretű követelésállományokat, de a CDS eladással és az érte járó CDS spread-el kamatbevételt biztosított magának az adósok törlesztő részleteiből. Másfelől a CDS vétel, mint hitelbiztosítás megszerzése az adott bank szempontjából azzal a kéjes mellékhatással is jár, hogy a biztosított követelés állomány után nem kellett annyi szavatoló tőkét képezni, mint nélküle, így minél szebb Tier mutatóval lehet büszkélkedni. Ugyanakkor a CDS eladó bank tőkearányos nyeresége imponálóan megnőhet a CDS spread-eknek (hitelbiztosításért beszedett díjaknak) köszönhetően, így emelkedhetett a bank részvényének árfolyama is.

A lejegyzők hosszú távon befektető nyugdíjalapok és egyéb hosszú lejáratú pénzügyi instrumentumokba invesztálni hajlandó befektetők voltak, akikhez nagy részben európai bankokon keresztül lehetett eljutni. A becsomagolási és eladási folyamatot a nagy hitelminősítők lelkes közreműködésével hajtották végre, akik különböző kockázati besorolású tranche-okra osztották fel a portfoliót, és így rendeltek hozzá eltérő hozamelvárásokat. A kockázatosabb hozammal járó bizonytalanságot hitelbiztosítás, azaz nem fizetés elleni védelem, tehát CDS vételével lehetett ellensúlyozni.

Világhódító útjára indult az idea, hogy bármilyen kockázatos hitelpozíció létrehozható, mert mindig van egy CDS eladó, azaz kezes, aki megfelelő menekülési lehetőséget biztosít bedőlés esetén. Eme biztonságérzet alapján tehát komolyat bukni nem lehet, legfeljebb az a kérdés, mennyit és mennyi ideig lehet keresni az ügyleten.

Az innovatív termék térnyerésének érzékletes epizódja hazánkból, hogy a 2006-ban Kochmeister díjjal jutalmazta a szakma azt a CDS-t és egyéb hitelderivatívákat bemutató pályamunkát, ami csúcspontján egyenesen azt állította, hogy hamarosan eljön az idő, amikor már teljesen felesleges egy bankot komoly versenyben megvásárolni a szintén piacra vadászó versenytársak elől, elég egyszerűen olyan hitelköveteléseket és CDS pozíciókat kiépíteni, amivel mintegy szintetikusan előállítjuk a szóban forgó bank mérlegét. (A mérlegben a követelésekről és a bank aktuális világképe szerint várható veszteségről is képet kaphatunk az értékvesztési leírás tételsor ismeretében.)

2.7 A félelem különféle démonjai

Visszatérve a FED kamatemelési akciójára, ami pusztító láncreakcióhoz vezetett:

Mivel a világgazdaság nőtt, ez azt valószínűsítette, hogy a nyersanyagárak is növekedni fognak, az olajárak valóban elszabadultak. A FED az egekbe csapó olajárak miatt hirtelen az inflációs hullám rémét látta közeledni Amerika partjai felé, ezért kamatot emelt. A megváltoztatott kamat azonban a jelzáloghitel törlesztések havi nagyságát is némileg magasabbra emelte annál, mint amit a kevésbé stabil jövedelmű adósok teljesíteni tudtak. Ennek következtében számos jelzáloghitel adós nem tudta vagy akarta az esedékes törlesztő részlet összegét maradéktalanul teljesíteni Amerikában. (Nem csak a szegényebb réteg volt érintett a jelzáloghitelezésben, hanem a középréteg is, akik számos esetben üzleti megfontolásból vállalták fel a sajátjukon kívül további 1-2 lakás vagy egyéb ingatlan jelzáloghitel terheit.)

A jó és rossz közötti döntési dilemma a bankárok szemében ekkor így merülhetett volna fel: hagyják az adósok elmaradt törlesztő részleteit halmozódni, és ehhez rendelik az eszköz-forrás likviditás kezelési feladatokat, vagy inkább felmondják az adott hitelszerződést és a teljes tartozást esedékessé teszik, nemfizetés esetén pedig elárverezik az ingatlant. Sajnos a CDS elterjedése miatt az előbbi alternatíva melletti döntés fel sem merült, mindenki egyből a hitelbiztosítóra, azaz a CDS eladóra kívánta áthelyezni a felelősséget. A CDS eladó és az adós viszonya teljesen személytelen, az egyeztetés helyett gyorsan árverezésekre került sor. Ez túl nagy tételszámot jelentett az ingatlan piac adott időszakban jellemző felszívó képességhez képest.

A "késedelem esetén egy összegben lejárt tartozás" elve a CDS-eken keresztül likvidálásokhoz vezetett. Ez egyfajta "indít-kattan" reakciót indított el azokban a bankárokban, akiknek nem volt szilárd világképük a saját szédületes növekedési tempójukkal kapcsolatban. Közben óvatosabbak lettek a hitelezéssel, így a gazdaság növekedése lassult, ez további adósok késlekedéséhez vezetett, majd a likvidálások miatt a lakásárak további csökkenése megállíthatatlannak kezdett tűnni. Ez már magukat a bankokat is kezdte nehéz helyzetbe hozni, és az eszközértékelésnél alkalmazott és egymásba vetett bizalom csökkent.

2.8 Európa megfertőzése és a bénító félelem

Gordon Brown, Anglia miniszterelnöke hívta fel hallgatósága figyelmét a következőre egyik talk-show keretében a sok közül, amit a davosi pénzügyi fórumon rendeztek:

két éve, (tehát a világgazdaság szárnyalása és a likviditási bőség utolsó boldog békeévében/ zsad.) mi itt Európában azt sem tudtuk, hogy mik azok a "subrime mortgage" kötvények, azonban mostanra kiderült, hogy az amerikai másodosztályú minősítésű hitelekből képzett kötvények (CDO-k, Collaterized Debt Obligation) majd fele európai intézményekhez került. Eddig Brown.

A BBC cikke

A fentiek során mi ezzel kapcsolatban arról is beszéltünk, hogy ezeket az értékpapírosított hitelköveteléseket értékesítőik különböző "hiteljavító" elemek ügyes felhasználásával tették vonzóbbá, pl. nagy hitelminősítőkkel felminősíttették őket, illetve CDS-eket (hitelbiztosítást) vásároltak hozzájuk.

A Bankszövetség anyaga

Az amerikai kollegák a fenti módszerekkel feljavított módon és egyéb követelés illetve helytállást sugalló elemekkel együtt, azokkal becsomagolva adogatták el egymásnak és európai társaiknak (is) a nem túl biztonságos jelzálog követeléseket is tartalmazó értékpapírokat.

Ezért hat bénítóan a félelem Európában az amerikai jelzálog adósok teljesítése miatt.

2.9. Pesszimizmus és a pénz bankokba szorulása

A bankok túlságosan megijedtek az első fizetési késedelmektől. Ebben az időpontban az aggodalom elkezdte gúzsba kötni a bankárokat: lehet, hogy azok a pozíciók, ahol ők a CDS eladók (hitelbiztosítók), bajt hoznak, és azokról a pozíciókról, ahol CDS vevők (hitelbiztosítást igénybe vevők), nem tudnak biztosat mondani, mert ki tudja, hogy a CDS eladói pozíciója miatt mennyire kockázatos a másik bank (Lsd. Lehman Brother’s bedőlését).

A pesszimizmus értékvesztési és céltartalék képzés címszóval történő tömeges leírásokban jelenik meg. Amennyiben a potenciális veszteség mértékét a bankvezetők elég nagynak értékelik, akkor az eredmény-kimutatáson keresztül a saját tőke összege a jegyzett tőke alá csökkenhet, ezért a banknak tőkét kellene emelni. Ennél is súlyosabb következmény azonban az, hogy az értékvesztésnek megfelelő összeget elővigyázatossági okból csak rövid lejáratú vagy gyorsan likvidálható pénzügyi eszközökbe (pl. USA államkötvény) lehet fektetni, azaz nem jut belőlük elég a reálgazdaság résztvevőihez. A gazdaság szereplői nem tudnak két hét vagy három hónap alatt értékelhető gazdasági teljesítményt nyújtani, ezért azzal, hogy sem ők, sem fogyasztóik nem kaptak időt, azaz hosszabb távú hitelt ahhoz, hogy, újabb értéket, így pénzt termeljenek, a gazdasági növekedés alábbhagyott (lsd. 4.6. pont a pénz-multiplikációs hatásról).

Lehetőségek a hitelpiacok stabilizálására

3.1 A CDO-k lecserélése USA általi M-kötvényre

A rendszert bénító bizalmatlanságtól egyszerűen és határozottan meg lehetne szabadítani a pénzügyi piacot.
A járvány elterjesztéséért felelős ország kormánya a CDO-k tartalmát alkotó hitelkövetelések szerződés szerinti pénzáramát és lejáratát szintetikusan lemásoló fizetési kötelezettségeket keletkeztető államkötvényt bocsát ki ( nevezzük el M-kötvény-nek), és ezt adja cserébe a CDO-kért, amit viszont átvesz a pénzintézetektől. A CDO-k átadásával és az M-kötvény elfogadásával a pénzintézetek le is jegyezték az M-kötvényt. Az államadósság nem nő, mivel a CDO-k egyben a lakossággal, és adósokkal szembeni követelések, amelyet az állam fenntart és/vagy behajt. A Moral Hazard (erkölcsi kockázat) tehát nyilvántartásba vétetik! Azonban az állam stabil, biztonságos pénzáramot biztosít az M-kötvények közbeiktatásával a CDO- adósságokért cserében a pénzintézetek felé, ezzel meg is tisztította a rendszert a toxikus elemektől. (Az állami vagy egyéb hatósági szerv a CDO-kötvényesek által megvett CDS pozíciókat is figyelembe veszi, és ennek megfelelően számol el a felekkel. A CDO eladónak csak a CDS-eladónak fizetendő spread összegével kevesebbet fizet a pénzáramból, és innentől a M-kötvény mögötti állam tartja nyilván az érintett követelés pozíció alakulását. Valószínűleg az állam vagy egyéb hatósági szerv nem akar CDS biztosítást, ezért a következő negyedévben azt már nem újítja meg.)

A CDO-kon keresztül megszerzett követelésekkel az amerikai kormány stabilizálhatja az amerikai lakáspiacot, mivel jelentős befolyást szerez a kínálati oldalon. Az ügyfelekkel (adósokkal) a gazdaság koordinálását célzó teveinek keretében köthet átütemezési megállapodásokat.

A "moral hazzard" jelenséget a konstrukció kiiktatja: az állam a nem teljesítő törlesztő részleteket (teljesítési késedelmeket) folyamatosan tőkésíti és azokért is kamatot számít fel. A CDO-k államkötvényre való kicserélésekor az állam fenntartja a jogot, hogy egy idő után (2 év, 3 év?) az így nyilvántartott és behajthatatlannak bizonyuló késedelmes követelésekért benyújtja a számlát a pénzintézetek felé. Azonban a pénzintézeteknek is lesz lehetősége a számla rendezéséről, pontosabban annak teljesítési ütemezéséről egyezkedni. Ezzel a megoldással az árazás kérdését is megoldottuk, mert jobbára az élet tényleges fejleményei végzik el a munkát, nem kell erre vonatkozó jóslásokkal és a virtualitással bajlódni.

3.2 Egyéb megoldási javaslatok

A versengő elméletek összehasonlíthatósága érdekében említsük meg, hogy Roubini szerint az a válság megoldása, hogy előbb el kell venni a bankokat a jelenlegi tulajoktól (tekintet nélkül arra, hogy azokba már ázsiai, arab állami alapok is tulajdont szereztek? Ezt hogy gondolta?) majd szét kell válogatni a bennük lévő követeléseket jó és rossz követelésekre (a jelenlegi értékítéletek szerint???) majd a jó eszközöket kell privatizálni,és csak utána várhatjuk, hogy magához tér a pénzügyi rendszer, addig csak a ború óráit számolgathatjuk.

Mr. Geithner amerikai pénzügyminiszter által márciusban személyesen bejelentett aktuális program sokkal több pénzt igényel, mint az M-kötvény koncepció, mert a teljes követelés kivásárlását célozza meg. A Geithner koncepció azonban úgy kívánja a bankokat tehermentesíteni a jelenleg nem jól teljesítő jelzálog hitelkövetelésektől, hogy kedvezményes feltételekkel jelentős mértékben (90%-ban) támogatná a rossz követelések privát kivásárlóit. Ez a megközelítés szerintem feleslegesen sok pénz megmozdítását igényli a felmerülő törlesztő részletek elkövetkező években felhalmozódó összegéhez képest (M-kötvény koncepció), de - túl ezen - azért tűnik nehézkesnek, mert hiába az állami támogatás lehetősége a vevői oldalon, ha a bank nem akar veszteséggel eladni, hiszen egészen más a virtuális és a tényleges veszteség. Az ügylet beárazásával járó gyötrelmes döntés terhét az M-kötvény-CMO vagy CDO csere koncepció jelentősen enyhítené, mert mindkét félnek lehetőséget adna arra, hogy kedvezőbb gazdasági környezetben kerüljön sor az elszámolásra, vagy az ügyletből való visszalépésre.

A CDO-k helyett az M-kötvény megszerzése biztosítja a bank eredetileg eltervezett "cash-in", azaz befolyó pénzáramát, ami által jelentős pénzügyi eszközök szabadulnak fel a mostani virtuális veszteségek miatti azonnali likvidálhatóság kritériuma alól, tehát a gazdaság szereplői is végre több pénzhez és időhöz juthatnának hozzá.

Kedvezőbb klíma esetében az ügyfelek tömegeinek lenne lehetősége utolérnie magát, tehát rendezni az elmaradt részleteket az állam felé, a fennálló tőkehátralék tekintetében pedig a bank visszaveszi az államtól az ügyféllel szembeni követelési pozíciót, és minden visszatér az eredeti kerékvágásba. Ha évek múlva is recessziótól szenvedne a gazdaság, akkor az állami az addigi felmerült tényleges veszteségei alapján még mindig ráérne kielégülést keresni a bankokon, ami akár részleges államosításukat is jelentheti.

3.3 A hitel és pénzpiacok stabilizálása (például Magyarországon)

Azonkívül egyébként, hogy például mi, magyarok, egy kis slamasztikában találtuk magunkat a devizaforrás piacokat ért rendszerhiba miatt, azért az mégis értékelendő, hogy eddig minden más érintett országgal jót tettünk:
- magasabb kamatot fizettünk a megtakarításiak után, mint a saját vagy más országok polgárai (az amerikai adósok nem, de ők viszont dollárban fizetnek)
- és többet is adhattak el áruikból és szolgáltatásaikból, azaz nagyobb megtakarítást halmozhattak fel, mintha a magyarok (vagy az USA) fogyasztási szintje eddig alacsonyabb lett volna. Ez így pont mindenkinek továbbra is jó lehetne.

Arra kellene csak figyelnünk, hogy az aktuális hitelezőinknek az aktuális törlesztő részletet megfizessük. Erre minden esélyünk meg is van, mert a külföldi adósság / áru és szolgáltatás export mutatót ma 100% alatt van, míg ugyanez a mutató 1995-ben 200% körül volt. Az adósság szolgálati rátánk most GDP arányosan 12%, míg 1995-ben 35% volt. (Ezt a két mutatót Surányi György egyik nyilatkozatából vettem, itt olvasható )

Egyszerre globális rendszer hiba és nagy lehetőség, hogy az USA dollár lett a fő tartalékvaluta, és ez felértékelte az USA, mint a Föld monetáris központjának szerepét. Ennek a rendkívüli és történelmi felelősségnek a terhét csak más régiókkal egyeztetve, azokkal koordinálva szabad viselni, révén, hogy a Föld lakosainak többsége dollárban takarított meg, ezért annak értéke számukra sem közömbös. Ugyanakkor pont a monetáris központban akadt el a pénz, ami kicsit olyan, mintha régen a pénzverő ötvösműhelyekből (ahova a nemesfémeket azért vitték, hogy azokból forgalomban használható pénzérméket verjenek), hiába várjuk, mégsem jön ki a pénzérme, ezért megáll az élet! Furcsa lenne, ha az állam bankja nem adna pénzt az államnak.

Az USA dollár nimbusza által könnyen előállítható dollár likviditást az IMF-en keresztül például a forint instrumentumokba való befektetésre lehetne váltani, amely önmagában olyan HUF eszköz erősödést indítana el, ami a dollárban számolt hozamot és fedezetet is növelné, stabilizálná a régiót. Az EKB szemmel láthatóan szerepzavarban van, azzal súlyosbítja például a magyarok helyzetét, hogy euro forrásért cserében nem fogad be forint alapú állampapírt, ezzel teljesen semmibe veszi annak értékét, rontja a magyar államkötvény másodlagos piacának vonzerejét, ami további oka a régió iránti bizalom megfogyatkozásának. Sajnos az alulképzett politikusok és a média csak a nemzeti indulatok, a self-szemlélet és a virtuális valóság szócsövei, úgy viselkednek, mint a sárdobálásba bevadult gyerekek.

A Moral Hazard-ról lehet elmélkedni, de nem szabad elfeledni, hogy Magyarország eladósodottsága többnyire mindenkinek jó üzlet volt eddig is és ezután is az lehet. Ezért a jóhiszemű befektetők bizalmát az HUF árfolyam stabilitásával lehetne megőrizni, amihez olykor segítségre van szükség a spekulánsok miatt. Az USA is el van adósodva, sőt, még a kereskedelmi mérlege is passzív, mégis ömlik hozzájuk a pénz. (Mivel eredetileg a megtakarítások nagy része dollárban képződött, ezért a pénzpiaci vihar elől is dollár instrumentumokba menekült vissza a pénz.) Ilyen szempontból ez egy kicsit igazságtalan világ, amihez az a sorsunk, hogy alkalmazkodjunk. Ha ez valakinek probléma, az mi vagyunk, ezért az adósság -kívülről nézve - a mi önként vállalt nemzeti sorsunk, majd amikor tudunk és akarunk, kimászunk belőle. Jobb lenne, ha nem lenne, de ha már van, addig is csak minket terhel, az összes többi szereplő csak haszonélvezője lehetne, ezért gazdasági prominenciáknak nem elriasztani kellene innen a tőkét a hitelminősítőkre és az ő mechanikus és virtuális kimutatásaikra hagyatkozva (lsd. 4.5 pont), hanem ajánlani nekik. A rutinból űzött sárdobáló szerepeket most felelősen újra kéne gondolni, legalábbis meg kéne tanulni disztingváltan fogalmazni. Az alábbi cikk arról szól, hogy a magyarok pesszimizmusát a magyar sajtóból szippantják magukba a külföldi tudósítók, és aztán azt szórják, kürtölik világgá: nol.hu cikk Ezt tudva talán új értelmet kaphat a versengés a "ki a legnagyobb magyar" címért.

3.4 Egy dülöngélő CDS eladó megtámogatása

Az amerikai lakosság soha nem látott mértékben adósodott el a világ megtakarítás dollárjainak milliárdjai segítségével, és a pénzügyi közvetítőik a hosszú lejáratú és kétes adósságokat fele részben európai befektetőkkel refinanszíroztatták. Tehát rengeteg európai forrást kötöttek le hosszú lejáratra amerikai adósok mögé és amerikai beruházók hasznának realizálása érdekében a korábbi években. Igaz, ezekhez a CDS-esen keresztül elég nagymértékben hitelkezességet is vállaltak, ezért minimum elvárás az európai intézmények stabilitása szempontjából, hogy például az A.I.G-t, mint nagy CDS eladót, azaz hitelkezest, nem hagyják bedőlni! Külön komikus, hogy eddig az A.I.G-nek, - révén AA minősítése-, nem kellett az irdatlan méretű CDS pozíciói mögé letétet képeznie, de erre most a leminősítés miatt sort kell kerítenie. Az amerikai sajtó self-szemlélete abban ütközik ki, hogy folyamatosan az amerikai adófizetők szempontjából jajong, és a megmozdított források mérete sokkolja őket. Nincsenek vele teljesen tisztában, hogy sokkal súlyosabb és feleslegesebb depresszió törne rá a világgazdaságra, ha meggondolatlanul rászabadítanák Európára a saját rossz adósaikból eredő problémát.

A New York Times cikke

3.5 Igény a rendszer központok technikai minuszára

Az államok és a monetáris hatóságok eladósodásának most ideje és tere van, ez a szükséges tőkesúly. Ha nem lenne, ki kéne találni. Fiskális értelemben ennek jelentőségét Keynes tárta fel a XX században. Monetáris értelemben pedig ez a felfedezés a currency elmélethez köthető. (A XIX. Században Angliában zajlott szakmai vita egyébként a currency és banking elmélet küzdelmét jelentette, amit először a currency elmélet nyert meg a törvényhozók szemében, azonban a gyakorlati alkalmazás csődje a banking elméletet igazolta. A részletekkel most nem foglalkozunk).

"Az Angol Bank privilégiumát ...annak ellenében kapta, hogy vállalta a különféle állami bevételek és adók megelőlegezését. Sőt, egy rendelkezés azt is kimondta, hogy a banknak azzal is számolnia kell, hogy az álamtól az előleget nem kapja vissza." ( BKE. Pénzügytan tankönyv, 1990. Első rész, III. Az aranyfedezet mértéke.)

A 6. rész a rendszerközpontok technikai minuszát úgy mutatja be, mint olyan jelenséget, ami ha nem lenne, ki kéne találni. Ehhez képest lesz érdekes rácsodálkozni arra, hogy a Föld nemzeteinek nincs jól definiált rendszerközpontja. A rendszerközpont hiánya egy olyan technikai megközelítés, ami eltér a jelenleg uralkodó paradigmáktól. Ez utóbbiak inkább a "self-szemléletmód" alapján értelmezik a gazdasági jelenségeket, ezért a 4. részben ezzel összefüggésben tisztázok pár fogalmat.

A Self-szemlélet szerepe a válság kialakulásában

4.1 A bankrendszer egésze és a likviditás

Önmagában a "likviditási válság" képzelt jelenség (virtuálitás), de legalábbis egyoldalú kifejezés. Végül is most egy olyan civilizációs rögeszme, ami a pénzrendszer egészének szintjén valójában nem létezik. A pénzből akár napról napra egyre több is keletkezhet hitelezéssel a bankrendszer egészében. Ami a valóság, az a bizalmi válság: a bankok nem mernek pénz kölcsönnyújtásával elegendő időt adni a vállalkozóknak és fogyasztóknak (arra hogy termeljenek és törlesszenek), ami a self-központnak számító vállalkozó és fogyasztó szempontjából likviditás hiányként érzékelt jelenség. A tulajdonosa által fel nem használt pénz annyiszor tudná megsokszorozni magát, ahányszor kihelyezik (bedőlt ügyletek voltak vannak, lesznek, a lényeg, hogy náluk több legyen a sikeres).

4.2 Virtualitás

A civilizációs rögeszme terjesztői virtuális pénzekről beszélnek, holott gazdasági értelemben vett virtualitás csak a azok körében fordulhat elő, akiknek éves beszámolót, azaz számviteli mérleget kell készíteniük. Az egyén által 10 egységért megvásárolt értékpapír piaci ára lehet éppen 6 egység is, de ha nem adja el, akkor csak virtuális a 4 egység vesztesége. Ugyanígy, ha egy korábbi időszakban a mérlegeiben ugyanez az értékpapír szerepelt már 12 egység piaci értéken is, akkor az akkor kimutatott 2 egység nyereség is csak virtuális nyereség volt. A számviteli kép csak egy lehetőség ábrázolása. A gazdasági szereplő hatalmában áll az idővel való gazdálkodás lehetősége is, ezért a veszteség vagy nyereség realizálásának pillanatát a valóság állapotához igazíthatja- feltéve hogy egyéb kötöttségek nem korlátozzák be rendelkezésére álló időt.

4.3 Eszköz-forrás lejárati eltérés (miss match), mint bank koordinációs idő korlátok

A pénzpiac szereplőit azonban kínos időkorlátok kötik (forrás lejáratok), amely az eszközoldalon (pl. követelések) szereplő tételek kényszerlikvidálásain keresztül súlyos valóságot teremthetnek az egyébként csak teoretikus értelemben kezelendő lehetőségből, amennyiben a bankokat a rendszerközpont magára hagyja, és nem ad nekik Időt.

Fontos azonban megemlíteni, hogy az anyagmegmaradás törvényének megfelelően a fenti példánkban szereplő egyén által 10 egységért megszerzett értékpapírnak szükségszerűen volt egy eladója is, aki továbbra is rendelkezik a maga 10 egység pénzével és annak kamataival, tehát a bankrendszer egészéből a pénz nem tűnhetett el.

4.4 A pénz

A pénz, azaz bankjegy és számlapénz maga a valóság. A pénz a gazdaságilag is elismert (számlaképes) emberi tranzakciók mértékegysége, ezért amíg az élet nem áll meg, a pénz tömege folyamatosan gyarapodhat is, mint bankokkal szembeni követelés. A pénznek az a tulajdonsága, hogy mint a bankrendszerrel szembeni összes követelés jelenik meg, azt is biztosítja, hogy a rendszer egészéből nem tűnhet el, nem is tűnhetett el soha, most is ott van benne.

4.5 Egyéb vagyonelemek és a nagy hitelminősítők virtuális világa

A self-központokhoz sorolható vagyon nem kizárólag bankkal szembeni követelésekből, azaz pénzeszközökből áll. A számviteli beszámolókban feltüntetett vagyonelemeknek (ingók és ingatlanok, szellemi termékek) többféle nyilvántartása lehetséges: az egyik, amikor a beszerzési érték bázisáról indulva folyamatosan levonják belőle az értékvesztést (a választható amortizációs ütemnek megfelelően), a másik, amikor az aktuálisan beszerezhető forgalmi adatok ársávjából kiindulva, de mégis a mérlegkészítő szubjektív értékítélete alapján kerül az adott vagyonelem beértékelésre a könyvekben. A gazdálkodók döntő többsége nem adja el a mérlegkészítés időpontjában a tulajdonát képező részvényt, autót, házat, stb., mégis az adott időpontban lebonyolított és az adott eszközkategóriába tartozó eszközmennyiség darabszámának töredékét érintő tranzakciók forgalmi ára határozza meg a teljes kimutatott számviteli vagyon nagyságának alakulását.

Ha mindenki a történelmileg legmagasabb áron történt egyetlen tranzakción felbuzdulva eladási megbízást adna az adott eszközre vonatkozóan, történelmi mélységbe zuhanhat az adott vagyonelem ára, és ha mindenki a történelmileg legalacsonyabb ár időpontjában adna vételi megbízást, történelmi magasságba repülhetne fel az adott slágertermék. Ez fordítva is igaz: a nagy hitelminősítők a virtuális állapotokról beszámoló régió adatok alapján kiadnak egy besorolás rontásról szóló nyilatkozatot, amelyek olyan adásvételi szoftver algoritmusoknak az input adatai, amelyek tényleges eladásokhoz vezetnek. Az eladási nyomás miatt a vagyonelem ára a tevékeny self-központ szempontjából még tovább zuhan, és veszteség realizáláshoz vezet.

Válságról akkor szoktunk beszélni, amikor pl. a számviteli beszámolók virtuális adatai alapján a gazdasági teljesítmény nem nő az előző évihez képest. Valójában persze lehet, hogy többet és jobban dolgoztunk, mint egy évvel korábban, de ezt a számviteli beszámoló időpontjában releváns forgalmi adatok alapján beértékelt mérlegek nem tükrözik. A válságérzet ellenére a pénz tömegnövekedése akár folytatódhat vagy leállhat, de az egyszer már elért pénz tömegméret sohasem csökken a globális rendszer egészében – anélkül, hogy a pénzbirtokosok ne kezdenének el költekezni…

4.6 Pénz-multiplikátor

Új pénztömeg mindig csak banki hitelt is tartalmazó sikeres ügylet keretében keletkezhet. A pénz, mint termelési hitel segítségével időt és lehetőséget kapunk arra, hogy cserében értékelhető gazdasági teljesítmény nyújtsunk. Másfelől a pénz, mint megtakarítás, egyben a száguldó idő rabul ejtett hányada, amiért cserében a jövőben fogyaszthatjuk el azokat a javakat, amelyek ellenértékét ma megtermeltük, de nem költjük el. A mi jelenbeli megtakarításunkat a bank nemcsak termelési hitelként, de fogyasztási hitelként is kihelyezheti, ezzel egyben a törlesztését is biztosítva egy másik bank termelési hitelének. Minél aktívabb hitelezési tevékenységet folytatnak a bankok, annál több termelési és fogyasztási hitel tranzakció lezárását teszik lehetővé (a fogyasztási hitel adósa is feltehetőleg folytat termelő tevékenységet), így egyre nő a bankoknál vezetett vállalkozói és lakossági számlákon nyilvántartott pénzek összes mennyisége. A banki hitelezés aktivitással együtt nőhet az egységnyi időre eső értéktermelő tevékenység, mert egyre több emberek közötti tranzakciós lehetőség válhat valóra, így növekedhet az összes pénz tömege.

Állítólag a világ megtermelt profitjának 40%-a pénzintézeteknél keletkezik. Egyesek ezt az arányt kifogásolják. Azonban ha a pénzintézetek alacsonyabb tempóra állnak át, az egész világgazdaság lelassul, mi magunk is csak sokkal lassabban gyarapodhatunk.

4.7. Banki aktivitás csökkenése = gazdasági válság

Bankhitelezés nélkül csak a már megtermelt pénztömeget alkotó pénz részecskék tudnak gazdáikat cserélgetve a rendszeren belül helyet változtatni, de a teljes pénztömeg nem nőhet, tehát új pénztulajdonosok csak valakiknek a terhére tudnak a rendszerbe bekerülni (Pénzvagyon átcsoportosítás).

Amit napjainkban globális válság kifejezéssel illetünk, valójában a gazdaság lefékezése a bankok és egyéb pénzügyi közvetítők által. A pénzügyi közvetítők a gazdaság egésze szempontjából nem teljesen tudatosan fékeznek, ők csak olyan elkülönült self-központok, akik a saját stratégiájukat követik és döntéseiket a külvilágból érkező valóságértelmezések alapján hozzák meg, mint amilyenek a vállalati mérlegbeszámolók vagy nemzetek folyó fizetési mérlegegyenlege. Ezért fontos, hogy a valóságról vagy a jövő pillanatok valóság lehetőségeiről milyen értelmezések válnak általánosan ismertté, köztudottá.

4.8 A Self szemlélet és a globális mérleghiány

Mérő László egyik könyvében (Az élő pénz) lehet olvasni, hogy a kutatók azt tapasztalták, hogy csak azok a motivációk minősülnek humán-specifikusnak, amelyek kizárólag akkor működnek, ha az illető élőlénynek van valamiféle én-fogalma, szakszóval: ha megjelenik a self. Az agár nem a versenyfutásbeli győzelemmel járó dicsőség miatt iszkol oly sebesen, ahogy, hanem mert el akarja kapni a műnyulat. Ezzel szemben a self nagyjából az egyén önmagáról alkotott általános képe, valamint válasza az olyan kérdésekre, hogy "mi vagyok én?", vagy "mit tehetek a világban?" Ezért mi csali nélkül is győzni akarunk a diadal és a dicsőség reményében, de kinek mi a győzelem, mi a dicsőség? Megnyerheti-e mindenki a ki exportál többet versenyt (a merkantilizmust)?

A nemzetek szintjére emelve a self megközelítést, az országok magukat sok mindenben összemérhetik, pl. foci vébéken, olimpiákon, háborúkban, stb, de a gazdasági versengés mérőszáma a GDP. A közgazdászok szakmai hangulata a GDP, a gazdasági versenyképesség, a kereskedelmi mérleg és folyó fizetési mérleg alakulása szerint alakul. Ezért nem kell rajta csodálkozni, hogy a romló nemzetgazdasági adatok minden országban a közgazdászok pesszimista helyzetértékeléseit hozták elő. Mindenki megtalálta saját gazdaságpolitikusainak azon gyengéit, ami miatt nemzete most nehéz sors elé néz. A helyzetértékelések gyakran összetalálkoznak a fogyasztói társadalom zavaros bűntudatával, és a kereskedelmi passzívumok és romló fizetési mérleg adatokkal együtt megtalálni vélik a válság okát: a hitelből finanszírozott túlfogyasztás! Ez azonban globális szinten nem lehet igaz.

Globális szinten, azaz a Föld nevű bolygónak nem lehet kereskedelmi mérleg hiánya, a régió szinten mérhető passzívumok és aktívumok kiegyenlítik egymást. A folyó fizetési mérleg sem lenghet ki a glóbusz szintjén, egyenlege stabilan egy Föld méretű nulla. Csak annyi beruházásra és fogyasztásra kerülhetett sor itt a Földön, mint amennyi megtakarítás szintén itt, az általunk benépesített bolygón képződött, mivel ezek a kategóriák csak ugyan annak a gazdasági aktusnak a különböző szempontú megközelítései. Ebből az is következik, hogy nem létezhet hitelből finanszírozott fogyasztás termék és szolgáltatásértékesítésből származó bevétel képződése és megtakarítások nélkül. Azaz túlfogyasztás sem létezhet az egyenletes eloszláshoz szükséges túltartalékolás nélkül. A túlfogyasztó igénybe vette azt a szolgáltatást vagy birtokba vette azt az árut, aminek az ellenértéke a túltartalékolónál bankkal szembeni számlapénz követelés formájában van jelen.

4.9 A pénz és idő személytelen jellege, mint lehetőség

Optimális esetben a következő pillanatban a szerepeket felcserélik, és a megtakarító kezd el fogyasztani és a fogyasztó termelni. Az új paradigma jegyében fontos rá felhívni a figyelmet, hogy a megtakarítónak nem az ő korábban leadott teljesítményét konkrétan elfogyasztó személy jövőbeni viszontteljesítése fontos, hanem az, hogy az érte kapott pénzt a jövőben ő is konvertálhassa valamilyen jószágra. A túlfogyasztónak sem az a fontos, hogy személyesen annak viszontteljesítsen, akinek a jószágát elfogyasztotta, hanem hogy legyen lehetősége az adóságát munkával vagy egyéb jószággal kiváltani. A pénz az időt ejti rabul, és bárki elfogadja, továbbá ideje mindenkinek van, így személy függetlenné válik a kérdés. Csak azt kell megválaszolnunk, hogy mivel kell eltöltenünk, és mivel tölthetjük el a rabul ejtett időt. A szükséges rendszerközpont legfontosabb szerepe az, hogy segítsen az időt jól elosztani a társadalom tagjai között.

4.10 Inercia rendszer (a rendszer tehetetlenségi ereje)

Ha a gazdaság szereplőit olyan buszon utazó utasoknak képzeljük, akik a saját mozgásukat elsősorban a többi utas mozgásához, pozíciójához képest igazítják, és a busz sebességét a bankok egyenkénti stratégiájának eredője határozza meg, akkor belátjuk, hogy a hirtelen fékezés pillanatában nem biztos, hogy mindenki meg tud kapaszkodni valamiben, és sok szereplő úgy ütközik egymásnak, hogy az sérüléseket okoz.

Ezért itt az ideje a rendszerközpontok beavatkozásának, a hatékony közbelépéshez azonban azt is meg kell érteni, hogy mi motiváló és mi bizalombénító a self-központokban: betegség vagy múló rosszullét-e az, ami miatt a sofőr meg akar állni. Úgy tűnik, hogy a problémát a CDS (Credit default swap), azaz hitelbiztosítások, és az ezekkel összekapcsolt, főleg jelzáloghitel követeléseket tartalmazó kötvények okozzák (toxikus eszközök).

A 4.6. pontban leírt pénz multiplikátor hatás a gazdaság legfontosabb összetevője, ezért vagy közintézményeknek kell átvenni a mostani szereplők helyét, vagy meg kell tisztítani a bankokat azoktól a toxikus elemektől, amelyek miatt nem merik elereszteni a náluk parkoló irdatlan pénztömegeket, pontosabban "lazy banking" üzemmódban szinte csak államkötvénybe merik azokat fektetni, azokból is főként csak az amerikaiakba, azaz nem merik nyomni a gázpedált. Ez esetben az államnak, konkrétan az USA-nak kéne nyomnia a pedált, mivel a bankok a megtakarítók pénzét nem a vállalkozóknak és a fogyasztóknak, hanem az államnak adták kölcsön. Kérdés, hogy ezt az állam jobban tudja-e csinálni, mint a bankok.

Zsadányi István Zsolt tanulmánya folytatódik, második, egyben befejező részét következő cikkünkben tesszük közzé.